A Nézőpont Intézet szakértője szerint Angela Merkel német kancellárnak politikai pálfordulást kellene végrehajtania, hiszen az általa 2015 óta támogatott kötelező kvóták bevezetése miatt politikai pozíciója szövetségi és tartományi szinten is meggyengült.
Tóth Erik az M1 aktuális csatornán beszélt erről, hozzátéve: valószínűsíthető, hogy ez a kancellár utolsó ciklusa, így nem engedheti meg magának, hogy úgy lépjen ki a politikai színtérről, hogy az illegális bevándorlás okozta problémákat nem tudta orvosolni.
Elmondta: a legutóbbi EU-csúcson tett felszólalásokból azt lehet látni, hogy a tagállamok egyre jobban eltávolodnak a kötelező kvóta bevezetésétől, és az álláspontok sokkal inkább egy nemzetállami megoldáscsomagot vezetnek fel.
A találkozón sokan a kötelező szolidaritás elvéről beszéltek, "ez pedig olyan, mintha egy nem kötelező megoldást próbálnának ráerőltetni minden egyes tagállamra" - fogalmazott Tóth Erik.
- Romániában negyvenre emelkedett a nyugat-nílusi láz halálos áldozatainak száma
- Varga Mihály: a gazdaság növekedése mellett emelkednek a keresetek is
- Orosz tábornok: Európa több mint 140 milliárd dollárt költött a szíriai menekültekre
- Bejelentették a 10. Canon Digitális Könyvnyomtatási Pályázat nyerteseit
- Repülőgép-hordozónak ütközött az amerikai haditengerészet egyik helikoptere, sérültek
(MTI)
0 Megjegyzések