A soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn Csoknyai István irányítja a magyar férfi kézilabda-válogatottat, erről a magyar szövetség elnöksége határozott csütörtöki ülésén.
A szövetség tájékoztatása szerint Csoknyai munkájára később is számítanak a nemzeti együttesnél, a közeljövőben születik majd döntés arról, hogy milyen feladatkörben.
Az MKSZ október 5-én közös megegyezéssel bontott szerződést a svéd Ljubomir Vranjessel, aki tavaly nyár óta irányította a nemzeti csapatot. A váltás összefüggött azzal, hogy Vranjest négy nappal korábban felmentették a munkavégzés alól a Telekom Veszprém csapatánál, amelynek vezetőedzője volt.
A válogatott hétfőtől Érden és Budaörsön készül együtt. A csapat szerdán Érden fogadja Szlovákiát a 2020-as Eb-selejtező első felvonásán, majd jövő szombaton Páduában (Padovában) Olaszország vendége lesz.
- Bogyay Katalin köszönetet mondott Ban Ki Mun volt ENSZ-főtitkárnak az 56'-os ENSZ-iratok megnyitásáért
- Október 23. - Gulyás Gergely Berlinben
- Férfi kosárlabda NB I - Továbbra is százszázalékos a Zalaegerszeg
- Sargentini-jelentés: Szlovákia a szankciók helyett a párbeszédet részesíti előnyben
- A legtöbb kereskedelmiingatlan-szegmensben nem változtak a tipikus bérleti díjak
(MTI)
0 Megjegyzések