Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rockfesztivál Sitkén immár 32. alkalommal

Immár 32. alkalommal rendeznek rockfesztivált a Vas megyei Sitkén. A rendezvény idén kétnapos lesz, most pénteken és szombaton várják az érdeklődőket.
"A fellépők között lesz a Lord, a Kárpátia, a Depresszió, a Karthago, a Mobilmánia, a Pokolgép és a Moby Dick is. A program mindkét napon hagyományosan amatőr együttesek koncertjével indul délután, ezt követi az esti fő programsáv" - mondta Balázs Fecó Kossuth-díjas zenész, a Korál együttes alapítója, billentyűse, énekese az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.

A zenész felidézte, hogy a Korállal 1986-ban Sárváron turnéztak és a zenekar a közeli sitkei kastélyban szerzett szállást. Ott látta meg Balázs Fecó a borzasztó állapotban lévő kápolnát, és elhatározta, hogy zenészkollégáival összefogva megpróbálja megmenteni az épületet.

"Az ötletet az adta, hogy Cziffra György zongoraművész korábban rendbe hozott egy Párizs melletti kolostort, ahol később kulturális rendezvényeket tartottak" - tette hozzá Balázs Fecó.

Az első sitkei kápolnakoncert 1986-ban volt, ezen a szombathelyi Lord együttes, a Kormorán, Deák Bill Gyula és a Korál lépett fel. Az évente augusztus utolsó szombatján ismétlődő rockfesztivál bevételeiből 1991-re sikerült befejezni a kápolna felújítását. Mint a műsorban elhangzott, a kápolnához kapcsolódó kulturális egyesület a rockfesztivál megrendezése mellett számos egyéb tevékenységet folytat, nyugdíjas- és sportklubot támogat.

"Az egyesület 99 évre jelképes összegért kapta meg a műemlékfelügyelettől az épületet rendeltetésszerű használatra. A falu lakossága az elmúlt három évtizedben hétszázról 2500-ra nőtt, ami a fesztivál népszerűségének is köszönhető. A kápolnában év közben is tartanak koncerteket, kiállításokat és esküvőket" - mondta Balázs Fecó.

MTI


  • Vádat emeltek egy babakocsit toló nőt cserbenhagyó gázoló ellen
  • Illegális bevándorlás - Migránsokat és embercsempészeket fogtak el Belgiumban
  • Illegális bevándorlás - Kormányzati Tájékoztatási Központ: minden menedékkérőnek jár az ellátás
  • Potápi: 118 határon túli magyar családbarát vállalkozást támogat a kormány
  • Kigyulladt egy autó az M7-esen, egy sávon halad a forgalom Velencénél
  • Megjegyzés küldése

    0 Megjegyzések